Csatlakozás a keresztény Európához

2021.04.18

Koronázásomat követően rögtön az egyházszervezés terhes feladatait kezdtem intézni.  

Fontosnak tartottam a keresztény Európához való kötődést, valamint a királyi hatalmam megerősítését az egyház támogatásával. 1001-ben Asztrikot segítve megalapítottuk az esztergomi érsekséget, melynek élén eleinte Radla, majd Asztrik állt.

Összesen tíz püspökséget alapítottam, közülük Esztergom érseki rangot kapott, ezzel sikerült megakadályozni, hogy a magyar egyház a német érsek fennhatósága alá kerüljön. Azonban nem csupán egyházmegyéket hoztam létre, hanem azok fenntartásáról is gondoskodnom kellett. 

Az egyházszervezetet földadományokkal, az egyházadó bevezetésével és egyéb törvényekkel igyekeztem támogatni, melyek -többek között- szabályozták a templomba járás gyakoriságát is. 


Az egyházszervezet fejlődésével párhuzamosan egyre több kolostor jelent meg országunkban. A szerzetesrendek közül a bencések érkeztek először hazánkba, akik királyi támogatásommal alapították meg első kolostoraikat Pannonhalmán és Pécsváradon. Magyarországomon, népem körében a legnépszerűbb a bencés irányzat volt, de tudatában voltam a keleti szerzetesség fontosságának is, éppen ezért alapítottam kolostort a görög apácák részére. 

Ezen információk tudatában fontosnak tarom elmondani, hogy az egyházszervezés folyamatában az egységesedésre törekedtem, mivel társadalmunk átmenetet képezett a törzsi-nemzetiségi és a feudális között.

A keresztény vallás fontos szerepet tölt be éltemben és államalapítási tevékenységemben is.  Tekintsd meg az ezt tükröző videókat!

Forrás: YouTube, István a király rockopera

I. Szent István- Hivatalos weboldal
Minden jog fenntartva 2021
Jalsovszky Lilla, Lévay Anna 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el